RSS

Question Time

Válaszolok arra a kósza, pár kérdésre, amit feltettetek nekem. Nem lesz egy hosszú bejegyzés. :)

SUZ-E KÉRDEZTE:

    “Miért az a neved, hogy Nevala? Jelent valamit?”

Hmm… jelent-e valamit? Ez csupán egy felvett alkotói név. Mondhatni, művésznév. Nincs konkrétabb oka, hogy erre esett a választásom, egyszerűen csak megtetszett a hangzása, miközben azon gondolkoztam, mi is legyen a nevem… nagyon sok ideig a Nomas volt, később pedig néhányan összekeverték a Novelle-vel a Nevalát, így igazából úgy tűnik, hogy nagyon szeretem a N kezdőbetűs neveket. Érdekes, hogy a google rám akarja erőltetni azt a kifejezést, hogy “név alá”, mikor magamra keresek (igen, szökőévente szoktam ilyet csinálni, csak úgy, heccből).

JUTKA ÍRÁSA:

“Szia! Tudom, kérdést vársz, én meg érzést írok! :-) A maira , ahol belebújnál, megismerés gyanánt – a másik világába. Erre treníroznak a mesék, mondókák, könyvek, filmek, játékok. :-) A kérdés itt a MIÉRT? Hogy a másikat megértsd, és el tudd fogadni olyannak amilyen. Vagy változtatni lenne jó? Ha belebújtál a te értékrended kívül marad, övével gondolkodsz és érzel, majd kijőve tudásban több leszel, de ő marad aki volt. Szeretem a gondolkodásodat, megölelési vágyat okoznak gyakran! :) “

Először is, köszönöm ezt a hosszú írást… érzést. Nincs is annál jobb érzés, ha valakit elgondolkodtatnak az írásaim, esetleg egy húron pendülök az olvasóval… szóval köszönöm. Egyetértek ezzel, igen, sok film és könyv ezzel próbálkozik, és néha nagyon jó érzés belebújni egy másik ember világába, hogy megérthessem azt. Megváltoztatni semmiképp nem akarnék senkit, egyszerűen csak meg akarom őket érteni. Hogy elfogadhassam. Teljesen igazad van. :)

KITTI KÉRDEZTE:

   “Mi a véleményed a most futó sorozatokról?”

Nem sok, mivel nem nagyon nézek koreai sorozatokat, ha erre gondoltál. De éppenséggel figyelemmel követem a Grey’s Anatomy legújabb, Amerikában vetített részeit, és együtt izgulok a Game of Thrones rajongóival, annak ellenére, hogy már olvastam a könyveket. Viszont egy közelgő dorama nem tudta elkerülni a figyelmem: a DOCTOR STRANGER, az egyik kedvenc sorozatom főszereplőjével, hiszen Lee Jong Suk alakítja az Idegen Dokit. Érdekesség még, hogy Magyarországon forgattak egy hétig, illetve hogy a dokink gyerekkori énjént megint Goo Seung Hyunra bízták, ahogy azt a Moksoriban tették. Lehet, hogy emiatt a sorozat miatt még visszatérek pár rész erejéig a nézők közé… :)

MARIKA KÉRDEZTE:

   “Mi vitt rá téged a fordításra? Hogy döntötted el, hogy mostantól fordítani fogsz?”

Egy nap felkeltem és azt mondtam, hogy fordítani akarok. És fordítottam…
Dehogy. :) Sokáig vacilláltam, mielőtt belefogtam volna. És utólag figyelve a korábbi fordításaimat, elhamarkodtam, mivel akkor még nem voltam annak a tudásnak és tapasztalatnak a birtokosa, ami egy rendesebb, összetettebb, élvezhetőbb fordítást eredményezett volna – még most sem vagyok azon a szinten. Igazából szerintem tenni akartam valamit cserébe, ha már ennyi nagyszerű fordítást élvezhettem magyar nyelven. Például a Sungkyunkwan Scandal magyar feliratától még mindig hátast tudnék dobni, a Secret Gardent már csak a magyar verzió miatt is végignéztem volna, olyan profi munka, illetve MekkMester ferdítései a kedvenceim között vannak. Tehát nagyban befolyásolt Bumcibogyó, Timbo, Aprilfive, Robnor, Ocu, Jackimi és MekkMester munkája. Ezeknek a fordítóknak műveik vannak, nem fordításaik. Azt hiszem, kicsit hasonlítani akartam rájuk.
Plusz ugyebár ott volt az is, hogy fejlesszem önmagam. És elnézve az első munkám, összevetve az későbbiekkel, szerintem ez sikerült. Az angol szókincsem is bővült. Szóval a célom elértem, úgy gondolom.

OH YOUNGIE KÉRDEZTE:

    “Hogyan tudok, vagy hol tudok regisztrálni, hogy tudjak írni?”

Mivel ez a probléma már megoldódott, ezért csupán a többiek kedvéért szeretnék reagálni. A komment írásához, a vélemény megformálásához nem kell semmiféle regisztráció, bár megkönnyíti a dolgotokat, hogy ha sok wordpress alapú blogon vagytok jelen. Hogy írhassatok nekem, nem kell regisztrálnotok, e-mail címet sem kell megadnotok, elég egy becenév megadása, és az írás. Ha pedig a Világom morcos és nem hagyja, hogy megtegyétek, próbáljátok meg újra egy kicsit később. FONTOS. Ha elsőnek írsz nekem az oldalon, el kell fogadnom manuálisan, mielőtt megjelenne az oldalon. Ez a spamrobotok elkerülése végett van.

 
1 hozzászólás

Szerző: be április 18, 2014 hüvelyk Kategórizálatlan

 

If you were in my shoes…

Angolul tudók előnyben!

You know my name, not my story.
You’ve heard what I’ve done, not what I’ve been through.
If you were in my shoes, you’d fall the first step.
And that step would be fatal.

Ez a versecske, és a mostanában történtek elgondolkoztattak. Régebben játszottam egy játékkal, a tisztes neve Gothic 2 volt. (Ez egy fantasy-s RPG játék, a bejegyzés szempontjából lényegtelen.) Egy kiegészítő segítségével és egy kis csalással az ‘Ö’ billentyű lenyomásakor átszállhattál egy másik karakterbe, átvéve a fölötte az irányítást, megszerezve az összes értékét. Gyakorlatilag megszálltad őt. Mostanában azon gondolkoztam egy ideje, hogy milyen is lenne, ha képesek lennénk arra, hogy egy kis ideig a másik helyébe lépjünk. Persze lennének olyanok, akik ezt kihasználnák és rossz dolgokat követnének el vele, de akkor vegyük úgy, hogy csak Én és Te vagyunk erre képesek. Más talán tud repülni, ilyet csak mi tudunk! Ennyi vagy, Superman! :)

Kissé fogalmazzuk át az egészet. Felesleges az irányítás átvétele, és más vagyona sem kell nekünk. Ami engem igazán érdekel, az még csak nem is a gondolatai a másiknak. Hanem az érzései.

Én vagyok az egyetlen, aki tudni akarja a másik elfojtott érzéseit ebben a rohanó, hazug világban? Nagyon ritka az olyan ember, aki kimondja a szívében lakozó érzelmeit. Gyakran apró, kegyes félinformációkkal, máskor füllentéssel, néha pofátlan hazugságokkal leplezi valódi gondolatait, ám az érzések nagyon ritkán tudnak hazudni. Emiatt elfogott az a gondolat, hogy milyen is lehetne, ha egy rövid időintervallum keretéig érezhetném mások érzéseit. Hogy megtudjam, ki mit érez akkor, amikor bocsánatot kér… amikor kiközösíti a másikat, vagy megszégyeníti a társaság előtt… mikor hozzá sem szól a másikhoz, kerüli őt… mikor annyi mindenben nem tudunk őszinték lenni a másikkal.

Egy ilyen képesség vajon segíthetne-e abban, hogy egy őszintébb világot alkossunk? Az a baj, hogy sokszor még én sem bírok őszinte lenni, csupán írásban merem kiadni az érzéseimet és a gondolataimat. És ha én így vagyok vele, akkor a többiektől mit is várok…?

A másik téma pedig az, hogy eléggé egyhangú és unalmas lett a Világom egy ideje, mióta nem fordítok. Ti pedig sajnos nem igazán tudtok mit tenni, mint azt írni, hogy tetszik és kész… ezért létrehoztam nektek egy chat-ablakot, ahol feltehettek nekem kérdéseket. Bármilyen kérdést. Amire én a következő bejegyzésekben válaszolni fogok. Ne fogjátok vissza magatokat, szívesen válaszolok és reagálok gyakorlatilag bármilyen kérdésre! :)

KÉRDEZZ NEVALÁTÓL!

 
2 hozzászólás

Szerző: be április 5, 2014 hüvelyk Kategórizálatlan

 

Laziness overloaded…

Sziasztok!

Régen jártam erre, ennek számtalan oka van, nem is foglak vele traktálni titeket.

A témánk legyen úgymond közérdekű, magamról majd a későbbiekben fogok kiselőadást tartani. És hogy mi is a téma? A címből is látható: a LUSTASÁG. Definiáljuk a lustaságot. Az emberek a fő bűnök egyikének tartották ezt a fogalmat, melyet sehogy sem tudok tulajdonságnak nevezni. Azt mondják, hogy van, aki alapból lustább, mint a másik ember… mintha ez egy velünk született dolog lenne. Mintha ez egy betegség, egy rendellenesség lenne. De a lustaság nem az. Ez egy emberek által legyártott, több jelenségnek is az összegzése, ami manapság sajnos bizonyos mértékben egy olyan dolog, amivel tudnak takarózni, amivel meg tudják magyarázni az önnön hibájukat vagy a nemtörődömségüket. Csupán kifogásokat keresünk mind…
A lustaság akkor fordul elő, hogy ha nincs elég motiváció, ha nem lebeg előttünk egy cél, amiért érdemes lenne fáradozni. Amikor felülkerekedik bennünk a rosszul eső pihenni vágyás, mikor más dolgunk is lenne.

Én rengeteg ideig lustának tartottam magam. Ezzel akartam magyarázni azt, hogy nem sportolok, nem fordítok elég időt a tanulásra, nem mozdulok ki itthonról, stb… és jó pár évig bedőltem magamnak, elhittem, hogy megesik az ilyen, engem lustábbnak teremtett a jóisten, hát ilyen az élet. Ez ellen pedig nem szálltam vitába. De manapság kezdem úgy érezni, hogy nem létezik ez a szó, hogy lustaság. Kicsit olyan fogalom ez, mint a lehetetlen, amiről ugye tudjuk, hogy a tehetetlenek találták ki. Ha van elég motivációja az embernek, akkor nem elég arra egy szó (pl. a lustaság) hogy megállítsa. Mert ez nem egy betegség, gyógyítani sem kell – elég, ha talál az ember magának valami célt, amiért aktivizálni akarja magát a napestig tartó henyélés helyett.

És én találtam magamnak ilyen célt. Kívánom, hogy mindenki más is találja meg a sajátját. ;)

“Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket.”
Anthony Robbins

 
2 hozzászólás

Szerző: be március 16, 2014 hüvelyk Kategórizálatlan

 

“You Gotta Get Up and Try, Try, Try…

P!NK – Try [csekkold! ;)]

Sziasztok!

Nevala ismét itt van és ismét szövegel magáról. Már egy ideje nem érzem magam nagyon rosszul ezért, mert 1) már hallottam olyanról, aki várja, érdeklődik mi van velem / szívesen olvasgatná a blogom és 2) hiszen ide már csak úgyis az látogat, akit ez (is) érdekel. Ugyanis a látogatottság, mióta nem fordítok, igencsak megcsappant, de így is van naponta több látogatóm, ezért nem szomorkodhatom.

Nemrégiben olvasgattam a blogokról készült wikipédiás cikket. Kategorizálva vannak a blogok, és igencsak elgondolkodtatott, hogy én minek is akarom ezt az aprócska kis Világot. Vannak ugye a személyes blogok, amikről nem kell sokat elárulnom, elég annyi, hogy a szerző magával és a környezetével foglalkozik. Vannak a tematikus blogok (egy adott témáról szóló bejegyzéssorozatnak ad helyet a lap), valamilyen szinten szerintem ilyen volt Nevala Világa eddig, ugyanis Ázsiával foglalkoztam, miközben fordításokat tettem közzé. Van még a blogregény, de ezt kilőttem, mert bár szeretek történeteket alkotni, de ha valaha is írok egy regényt, azt majd a könyvesboltok polcain figyeljétek… :) Viszont ami igencsak felkeltette az érdeklődésem, az az Elmélkedő Blogok kategória. Itt a szerző egy adott társadalmi / politikai / világi helyzetet ragad ki és leírja róla a véleményét, gyakran filozofikusan és szubjektíven. Egy kicsit tematikusak és személyesek is egyben. Amikor elolvastam a leírását, rájöttem, hogy én egy ilyen kis Világot akarok alkotni.

Most ugyan nem hoztam kezdő témát, amit boncolgathatnék, de valószínűleg a következő életjelem már foglalkozni fog konkrétan is valamivel. Apropó, következő: szeretném heti rendszerességre sarkallni magam, szóval ha nem jön közbe semmi, akkor egy hét múlva találkozunk. Nem hiszem, hogy hétfőn, inkább szombat-vasárnap környékén. Hétköznap nem szokásom a gép előtt ülni.

De ha nincs téma, akkor muszáj valamivel kitölteni a következő pár sort, nem? Ha már ilyen hosszú a bejegyzés, nem süketelhetek teljesen, úgy kell kinéznie, mintha írnék is valamiről… Ezért vegyünk nagyító alá pár gondolatomat magamról.

Rájöttem, hogy nekem kétszáz évvel ezelőtt kellett volna születnem. Az 1800-as évek elejére. Persze, csak akkor, hogy ha nem egy aprócska kis faluba születek, szörnyen szegény szülők (hehe…) gyermekeként. Akkor áll az alku, hogy ha rendes iskolába járhatok a XIX. században és kitanulhatom a versfaragás nemes művészetét. Ugyanis az irodalomórákat hallgatva ráeszméltem, hogy én tökéletesen elmentem volna egy romantikus költőnek. Mármint a szó legnemesebb és legirodalmikusabb értelmében. A romantika fő jellemzője a műfajkeverés mellett a végletekig elmenő ellentétek, a világfájdalom, depresszió, önmagába forduló költő, reménytelenség, csalódás. Gyakran illúziót, látképeket írnak le. Naaa… ebből ki jut eszetekbe? Mondanom sem kell, nekem egyből én ugrottam be. :) Szó mi szó, szeretek “szenvedni”. Amikor a tollforgatással kacérkodom, az esetek túlnyomó többségében a témám a halálvágy és a reménytelenség. Azt hiszem, ezekről tudok szépen, kifejezően, szinte hihetően írni, ahhoz képest, hogy úgy istenigazából semmi szörnyű nem történt velem. Már megpróbáltam egy kissé boldogabb dolgokról rímeket faragni, de az nem megy annyira. Az nem az én világom.
Illetve, aki ismeri a természetem, az tudja, hogy egy igazi mártír vagyok és állandóan panaszkodom. Egy ötletesen kategorizáló lap ezt meg is állapította nálam, gondolom rossz hatással vagyok akkor az emberekre. :) Fura ezt bevallani, de a kommunikatív képességem híján nem szoktam egy társaság középpontjában sem lenni. Ezt pedig még furább beismerni, de szokásommá vált az a tipikus “sajnálom, hogy élek” magatartás, amit próbálok levetkőzni, de amikor meg nem így vagy nem ezt csinálom, úgy érzem, hogy erőltetett vagyok, nagyképűnek tűnhetek, stb… nem szoktam hozzá, hogy van olyan ember, akinek nem teher a társaságom. Szörnyen pesszimista vagyok és bármikor kiül az arcomra a világfájdalom egy aprócska rossz dolog miatt (miközben nagyon nehéz kizökkenteni az alap szkeptikus nézetemből).

Na, egy szónak is száz a vége, úgy tűnik. :) A lényeg, hogy sikerült megállapítanom, hogy nekem kétszáz évvel ezelőtt kellett volna születnem, akkor még létezett költészet. [Amit ma leművelnek és irodalmi értéknek fognak fel, arról inkább máskor beszélnék, de akkor sem valami szépen... :D]

Más téma:

Ti figyelemmel követtek valamilyen futó sorozatot? Én még egy rész erejéig néztem bele a You Who Came From The Stars-ba, de ennyi, kifújt. Másfél hónapja tiszta vagyok, egy doramát sem néztem azóta. :) De ha gondoljátok, megírhatjátok a véleményeteket egy-két sorozatról, amit most néztek, szívesen olvasnálak titeket is… hogy ne csak én legyek, aki állandóan rizsázik… ;)

 
4 hozzászólás

Szerző: be február 24, 2014 hüvelyk Kategórizálatlan

 

“And the days feel like years, when I’m alone…”

Avril LavigneWhen you’re gone… [Csekkold! ;)]

… de ez a hét csak úgy elrepült. :)

Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen ki tud valaki lendíteni a depressziómból, de mégiscsak így lett. Hálás vagyok neki. :)

Illetve régi barátokra “találtam rá” újra, akikkel nagy meglepettségemre sokkal jobban el tudok lenni, mint amennyire remélhettem volna… És végre úgy érzem, hogy vannak olyan emberek, akikre számíthatok és akik mellettem állnak. Hihetetlen, milyen régen éreztem és mennyire hiányzott ez.

És természetesen itt vagytok Ti is, akik támogattatok a nehéz pillanataim alatt. Így az interneten keresztül is kaptok egy ölelést. :)

Ma nem tudom, olyan jó napom van, pedig nem történt semmi különleges. Viszont, mint az előző bejegyzésben is tapasztalhattátok, eldöntöttem, hogy megváltozom. És hogy megnyugtassak egy bizonyos valakit, nem fogok teljesen megváltozni, tökéletes így sem – úgy sem tudok lenni, de szeretnék jobb emberré válni, az meg remélem nem nagy baj. :) Tehát, harcra fel, kedves Élet, én most piszok jól érzem magam, jöhet akár utánam az árözön is, jöjjön csak. Elébe állok. ;)

 
6 hozzászólás

Szerző: be február 11, 2014 hüvelyk Kategórizálatlan

 

Be The Change

2014. 02. 08. ~ Jegyzet önmagamnak:
MINDENT BELE! A VÁLTOZÁS NEHÉZ LESZ, DE KI KELL TARTANOD.

2014. 02. 16. ~ Jegyzet önmagamnak:
IDIÓTA, EZZEL TÖNKRETEHETSZ MINDENT… MIÉRT KELLETT MOST EZT? HA EGY ÉLETRE MEGUTÁL, HÁT JOGOS LESZ.

 
8 hozzászólás

Szerző: be február 8, 2014 hüvelyk Kategórizálatlan

 

“Just give me a reason to keep my heart beating…”

The Beginning – One Ok Rock [csekkold!]

Sziasztok!

Nevala él, virul és… depressziósabb, mint valaha. :)

Rég jártam erre, azóta pedig mondhatni sok dolog történt, mégsem annyi minden. Az univerzum mintha ismételgetné önmagát, én pedig újra és újra ugyanabba a slamasztikába esem, megállíthatatlanul. Nem értem, miért történik velem ezeknek a dolgoknak a nagy része, de a másik fele teljesen jogos – amit a fél év alatt “felépítettem”, most rám borul. És nem látok egy segítő kezet sem, ami kihúzna a romok alól.

Ez alapján most hihetnétek, hogy egy nincstelen árva vagyok, barátok nélkül, kit magára hagyott a világ. De ez nem igaz. Van egy szerető családom, vannak barátaim, mégis úgy érzem, hogy egyedül vagyok. Igen, egyedül vagyok. Ülök a tanteremben, nézem a sokaságot és hallgatom a szüntelen robajt. Lehetnek ezren körülöttem, mégis egyedül érzem magam. Ha haza megyek, meghallgatnak, segítenek, ha valami problémám van, utána mindenki elvonul a saját kis világába, kizárva a külvilágot, ami ezen esetekben engem jelentene, így újra egyedül vagyok. Régen szerettem ezt a magányt – most már dühítő. Ki akarok törni belőle.

Korábban építettem magam köré egy falat. Egy igen masszív, gyakran áttörhetetlennek látszó vastag falat. Régen örültem neki, hogy egy karcolás sem látható rajta, ma meg azt kívánom, bárcsak összetörték volna már. Ez a fal gátat szab annak, hogy igazán legyen barátom, hogy igazán jól érezzem magam, hogy igazán éljek. Az imént említettem ugye, hogy vannak barátaim. Tényleg, vannak. Csak egyik sem olyan, aki a tűzbe menne értem, aki kiállna értem akkor is, mikor senki más, aki egy pillantásból is látná, hogy összezuhant a világom és épp segítségért kiáltok legbelül. És ebben az a legnagyobb poén, hogy én ezeket három barátomért is megtenném, míg szerintem egyikük sem csinálna ilyet értem. Hogy miért? Mert vannak jobb barátaik, olyan emberek, akikkel jobban érzik magukat, akikkel szívesebben beszélgetnek. Tehát nem is hibáztatom őket.

Az iskolában egyáltalán nem úgy sikerülnek a dolgok, mint ahogy kéne. Nem áldoztam túl sok szabadidőmet a tanulásra, és ez meg is látszik az eredményeimet, de én még mindig büszkébb vagyok az így szerzett rossz jegyeimre, mintha puskázással és csalással négyes-ötös lennék. És hogy emiatt akkor miért vagyok szomorú? Mert már az édesapám is azt mondja, hogy jobban tettem volna, ha csalok, ha már mindenki csal. A tanár úgyis azt hiszi, hogy aki tanul ötös, aki nem tanul, az puskázik és így ötös, aki pedig rossz jegyet kap, az szimplán lenézi a tantárgyát és magát a tanárt is. Óh, hogy pedig ez mennyire nem igaz!
Én a legtöbb tanáromat tisztelem. Vagy mert nagyon jó tanár, vagy pedig mert nagyon jó ember. Szerencsémre ritka az olyan kombináció, ahol egyik dologért sem tisztelhetném, viszont egész gyakori, ahol mindkettőért tehetem. Ám gyakran a saját lustaságom gátat szab annak, hogy meggyőzzem őt arról, mennyire értékelem a tantárgyát, az óráit, a szavait. Emiatt pedig rossz jegyeket kapok, ami miatt neki is rossz jegyet kell adnia nekem. És ebből hamar jön a következtetés, hogy egyszerű dolgom van: csak tanulnom kell. És ezt pedig már hányszor elhatároztam!

Az osztályomban két emberre nézek fel nagyon. Van egy lány, aki igazi álom-gyerek. (Szín)ötös tanuló, de emellett intelligens is. Versenyszerűen sportol, de eközben még két hangszeren is játszik több éve. Ha kell, felnőttesen, komolyan viselkedik, ha pedig olyan környezetben van, elő tudja hozni a gyermeki énjét is. Természetéből fakadóan kedves és megértő, pedig akik nem ismerik közelebbről, könnyen strébernek bélyegzik. Minél többet beszélgetek vele, annál inkább érzem úgy, hogy hasonlítani akarok rá. És van egy másik lány, aki annyira inspiráló, miközben nem is tud róla! Mindenbe beleadja szívét-lelkét, mindenben a legjobbra törekszik, mindig a maximumát adja (ha kell, a tanulásban, ha kell a kosárlabdában), és ezzel szerintem közben kicsit megváltoztatja a környezetét, és ezzel lassacskán kicsit engem is. És hogy ebben mi a legviccesebb? Hogy egyikük sem tud róla, mennyire is meghatározó alakjai a világomnak, nélkülük nem lenne az osztályom az igazi osztályom. Nélkülük csak egy csoport lenne, akiknek néha egyszerre van egy helyen, azonos órájuk.

Természetesen az osztályomba további gyémántok is találhatóak, akik fontos kis apróságokkal próbálják megváltoztatni mindenki világát. Ehhez nem is kell más, mint egy kedves kérdés, egy aranyos mosoly, egy jókor elmondott vicc. Olyan emberek adnak nekem erőt a mindennapokban, akik egyáltalán nem is tudnak róla. De talán jobb is így, mivel ha megtudnák, lehet, megváltozna minden.

Visszatérve, akkor miért is vagyok depressziós? Igazából nem is tudom a konkrét okát. Csupán azt, hogy magányos vagyok, amikor már nem akarok többé az lenni. Van egy számomra kedves dal, a Stronger, amiben az énekesnő azt kiáltja, hogy nem magányos, mégha egyedül is van. Nálam ez fordítva történt. És azt hiszem, tudom, érzem, hogy ez mind miattam van.

Emiatt pedig úgy döntöttem, hogy változnom kell. Muszáj. És meg is akarok változni.

Ennek érdekében több dolgot is megtettem, remélem a jövőben sem hagyok fel velük. Például elkezdtem rendszeresen sportolni valamit, ami mellett plusz edzenem is kell, de szívesen állok elébe. Illetve figyelem magam, mikor vagyok gép és telefon előtt, és ami azt illeti, egyre kevesebbet. Viszont annál többször van nálam könyv (tankönyv is!), annál többször gondolkozom el egy regényen, annál többször ragadok meg egy tollat a versíráshoz. Apránként másban is változom, azt meg még nem tudom, hogy a környezetem mennyire érzékelte.

Lassan körbeölel a magány, hogy ne érezzem egyedül magam…

 
13 hozzászólás

Szerző: be február 1, 2014 hüvelyk Kategórizálatlan

 
 
Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 99 követőhöz